Alexa (regresszió)

Alexa (regresszió)

2013 december 17.

Magánéleti problémával mentem regressziós utazásra, választ szerettem volna arra, hogy miért sikertelenek a párkapcsolataim. Az regressziót meditációval kezdtük, mely segített mélyen ellazulni, és teljes mértékben átadni magam az élménynek, mely rám várt.


Ahogy kiléptem a fényes alagútból, nyüzsgő utcát pillantottam meg. Csinos ruhában és nagy kalapokban sétáló asszonyok és cilinderes férfiak vágtattak sietősen keresztül a macskakövekkel borított utcán, oda sem figyelve a föléjük tornyosuló épületekre. Tekintetemmel a köveket pásztázva a lábamra pillantottam. Női cipő, harisnya nadrág, csipkés aljú, a korhoz képest kicsit túl rövid szoknya. 19. század, London. Ez a dátum és hely jutott eszembe, én pedig egy nő vagyok az utcán, fényes nappal, illetlen öltözékben. A tekintetem egyre feljebb vándorolt. Csipke mindenhol és túl mély dekoltázs. Hosszú, hullámos fekete haj, erős, vörös rúzs szokatlanul és kihívóan felkenve. Prostituált vagyok, jött a határozott gondolat. Nemtörődöm módon dobáltam egy almát a jobb kezemmel, melybe időnként flegmán beleharaptam. Egy nő megvető tekintettel nézett végig rajtam, miközben alig 4-5 éves kisfiát sietősen arrébb rángatta. Ne lássa a világ mocskát. Nevethetnékem támadt. Szánalmas ez a világ, szánalmas ez az élet. De még ahhoz sem volt kedvem, hogy keserűséggel töltsön el a gondolat, vagy az előbb lezajlott jelenet. Egész egyszerűen nem érdekelt. Abban a pillanatban megjelent egy férfi, tudtam, hogy őt vártam. Unott arccal feléje pillantottam, majd érdektelenül kinyújtottam a kezem, melybe a szakadt külsejű ember némi aprópénzt szórt. A stricim meghozta a juttatást. Mi más kellhet ebben a nyomorult életben, mint a munkádért kapott pénz. A szokásos unalommal a zsebembe szórtam a fizetésemet, majd tovább bámultam üres tekintettel a szánalmas utca szánalmas népét.

Egy szoba félhomályában ültem, szemben velem egy jól szituált, bajszos úriember. Este volt már, csak egy gyertya halovány fénye vetett sejtelmes árnyékokat a falra. Azonban ő nem azért volt ott, mint mindenki más ilyenkor. Ő mást akart. Azt állította, jobb életet kínál. Nevetnem kellett. Az életben semmi sincs ingyen. Jobb élet? Ugyan mit akar cserébe. Nem érdekelt különösebben a dolog. Különben is ki ez? Besétál ide a drága öltönyében, és azt állítja, jobb életet kínál. Flegma testhelyzetben ültem és néztem farkasszemet vele. Ő azonban higgadt maradt. Mindegy mivel próbálkoztam, higgadt maradt. Megpróbáltam felkínálni a nőiességem, kikezdeni vele, hatástalan volt. Hidegvérrel felállt az asztaltól, és a kezembe nyomott egy névjegykártyát. Ügyvéd. Hah, még jobb. Eggyel több ok, hogy ne higgyek neki. Miután odaadta a papírt, szó nélkül távozott. Pár pillanatig meredtem a kis cetlire, arra gondolván, talán egy próbát megérne… de az ötlet amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott, mikor a kandalló lángjai közé dobtam a kártyát. A tűz lassan emésztette fel, de végleg eltörölte a föld felszínéről épp úgy, ahogy a szabadulásom lehetőségét is. Ebben a pillanatban idősebb nő nyitott be a szobába. Elém dobott némi ételt, majd arról érdeklődött, hogy mit akart az a férfi. Gúnyosan felhorkantottam, eszem ágában sem volt válaszolni ennek a vén boszorkánynak, aki a bordélyház tulajdonosa volt.

Éles fájdalom hasított a testembe, ahogy a futtatóm a torkomat szorongatva teljes erejéből a falnak csapott. Nyirkos, sötét sikátorban álltunk, késő éjjel lehetett. Éreztem, ahogy a levegő egyre kevésbé jut el a tüdőmbe, s hatalmába kerített a halál gondolata. De nem úgy, ahogyan annak kellett volna. Nem féltem tőle, de nem is vágytam rá. Egyszerűen ez sem érdekelt, mint ahogyan általában semmi sem. Maró gúnyt éreztem, és minden erőmet összeszedve arcon köptem ezt a taszító, torkomat szorongató férfit. Ettől persze még dühösebb lett, s számonkérő szavakat fröcsögve kést rántott, melyet a nyakamnak szegezett. „Nélkülem egy kis senki lennél, én rángattalak ki a mocsokból” üvöltötte, majd ugyan ezzel a hévvel ellökött, és magamra hagyott. Nehézkesen feltápászkodtam, majd futásnak eredtem. Nem tudtam hova, csak menekültem. Mikor már nem bírtam tovább, s a tüdőm is megtelt az éjszaka fagyos levegőjével, megálltam. A folyóparton találtam magam, ahol kimerülten a kövekre rogytam. A vizet bámultam, miközben felidéztem, hogy néhány napja kihalásztak innen egy holttestet. Arra gondoltam, én lehetnék a következő, akit kihalásznak. Ám a gondolat amilyen gyorsan érkezett, úgy hagyott ismét magamra. Ehhez sem volt kedvem. Olyan szinten nem érdekelt az élet, hogy még meghalni sem érdekelt. Felálltam, leporoltam magam, majd a korábbi érzelemhullámnak emlékét is elfeledve hazaindultam a bordélyházba.

Nehéz, hatalmas férfi zihált izzadva az arcomba. Testének ütemes mozgása oly távolinak tűnt, mintha én magam ott sem volnék. Üres tekintettel, monotonon bámultam a mennyezetet. Én magam is üres voltam, olyannyira, hogy még undorodni sem volt erőm. Csak a szokásos érdektelenség. Egyszer ennek is vége lesz. Így is történt, s a kövér uraság ernyedten zuhant mellém az ágyban. Már el is aludt, nem kellett sok, a korábban literszámra ledöntött bor megtette a hatását. Föltápászkodtam, s kutakodni kezdtem a férfi zakójában. Jómódú ember, nem fog neki hiányozni néhány bankjegy. Amennyi pénzt nála találtam, elvettem, magamra pedig a szokásosnál illendőbb ruhát öltöttem. Még egy utolsó pillantást vetettem a szunyókáló bálnára, majd sietős léptekkel távoztam egy reményeim szerint jobb élet felé.

Magányosan ácsorogtam egy színház épülete előtt. Egy plakátot bámultam meredten, mely egy új színdarabot reklámozott, rajta a főszereplő rajzolt arcmásával. Sokak kedvence. Arra gondoltam, hogy semmivel sem szebb, mint én, neki miért jutott ennyivel jobb élet. A kósza érzést azonban gyorsan elengedtem, és utamra indultam.

Fájdalmas csapódással érkeztem a földre, ahogy a velem szemben álló fiatal férfi ellökött. Öklének ereje úgy zuhant az arcomba, mintha ezer ágyúgolyó csapása ért volna. „Mit képzelsz magadról?” tajtékozta. „Én húztalak ki a mocsokból, nélkülem egy senki lennél!” Épp ezek a szavak hagyták el annak idején a futtatóm száját, s most az az ember üvölti az arcomba, akinek a kitartottja vagyok. Néhány együtt töltött éjszakáért cserébe szép ruhák, és jó sok pénz. Nem sokban különbözik az eddigi életemtől, de most legalább csak egy férfinek árulom magam, és sokkal többért. Bár úgy tűnik, most ez is véget ér. Hirtelen magam előtt láttam, hogy fegyvert ránt, mely eldördül, s a hideg vasgolyó kegyetlenül keresztüldöfi a testemet. Ám mindez csupán fantázia volt, egy a halál megváltásában bízó nő reményképe. A következő képen már magamat láttam kést ragadni, és kíméletlenül a férfi testébe döfni. Na persze, egy magamfajta nő ezt soha nem úszná meg. Így végül nem történt az égvilágon semmi, ami előremozdított volna.

Nyüzsgő utcán találtam magam. Kíváncsi tekintetek meredtek a tér kellős közepén felállított akasztófára. Kivégzés lesz, méghozzá az apámé. Nyomorult kis öregember volt már, cigányember, sok bűnnel a háta mögött. Soha nem törődött velem, s anyám is eldobott. Így nem érdekelt a szomorú vég, amire jutott, úgy éreztem, megérdemli, bár ez súlyos gondolat volt. Fejemet csóválva elfordultam, a kivégzést azért nem akartam megvárni. Megfordultam, ám abban a pillanatban beleütköztem valakibe. Felpillantottam, és az ügyvéddel találtam szembe magam, aki sok-sok hónappal ezelőtt felkeresett a bordélyházban. Láttam, hogy ő is megismer, és illedelmesen köszönt. Én gyanakvóan viszonoztam a köszöntést, majd elfogadtam a meghívását egy italra. Mint legutóbb, most is azzal jött, hogy jobb életet kínál. Most azonban nem volt hová mennem, nem volt senkim, így választásom sem volt. Elfogadtam hát az ajánlatát, melyben azt mondta, táncosnőt akar csinálni belőlem. Imádna a közönség, csodájára járnának egzotikus szépségemnek. Nem értettem, hogy egy ügyvéd miért foglalkozik ilyennel, de őszintén szólva nem is érdekelt. Vesztenivalóm úgysem volt már.

Három év telt el, s én egy öltözőben ülve fogadtam a gratulációkat az előadás után. Betartotta ígéretét a férfi, s jobb életet nyújtott, melyben nem csupán lehetőségeimhez mérten a legjobb állást, de feleségeként békés és gondtalan napokat kínált.
Az előadás után hazamentünk, s én hatalmas házunk hálószobájának ablakán bámultam a sötét éjszakába. Hallottam, hogy a férjem is belép a szobába. Soha nem árulta el, miért segített, s emiatt mindig kicsit bizalmatlan voltam vele. Úgy éreztem, itt az ideje, hogy színt valljon. Tudtam, hogy nehezére esik, de erőszakos voltam, tudnom kellett. Láttam, tudtam, éreztem, hogy elmondja az igazat, ám ekkor mintha valami fal választana el a jelenettől, az agyam blokkolta, hogy eljusson hozzám az információ. Bármennyire akartam, nem hallottam mit mond a gazdag férfi az egykori prostituáltnak.

Sötét van, a földön fekszem. Körülöttem minden csupa víz. Nem látok semmit, nem érzékelek semmit. Majd hirtelen kitisztul a kép. Egy folyóparton feküdtem, valószínűleg a víz sodort partra, de éltem. Minden erőmet összeszedtem, és felültem. Körbenéztem, nem tudtam, mi történt. Majd hirtelen megpillantottam őt… a férjem néhány méterre feküdt tőlem mozdulatlanul. Odamásztam hozzá, majd kétségbeesetten rázni kezdtem. Halott volt…

Mivel nem tudtam, hogyan kerültünk a folyópartra, a következő állomás a történés előtti jelenet volt. Hisztérikusan álltam egy híd tartópilléreinél a leugrással fenyegetőzve. Férjem óvatosan közeledett felém, próbált meggyőzni, hogy erre semmi szükség. Ekkor már tudtam, mit mondott nekem a szobában. A féltestvérem volt… anyám egy gazdag nő, aki egy kalandjából kapott engem… ám nem kellettem neki… volt más élete, és annak egy fiatal fiúgyermek volt a részese. S ez az ember felkeresett engem, mert tudott rólam, és segíteni akart. Ám útközben belém szeretett, és feleségül vett. Azt remélte, sosem derül ki. A hányinger kerülgetett… a saját bátyám felesége vagyok. A gondolat keserűséggel töltött el, olyannyira, hogy a mélybe vetettem magam, ő pedig, hogy megmentsen, utánam.

Ismét a folyóparti jelenethez érkeztünk. Kétségbeestem, és zokogásban törtem ki. Meghalt az egyetlen ember, aki valaha szeretett, és mindez miattam, én pedig még mindig élek. Meggyötörten elindultam, tudtam, hogy a rendőrségre kell mennem. A rendőrségen döbbent tekintetek fogadtak, s óvatos mozdulatokkal betakargattak, leültettek. Kérték, nyugodjak meg, és mondjam el mi történt. Az ő szemükben egy gazdag ember felesége voltam. Többé már nem prostituált, ők arról a múltamról nem is tudtak. Úgy kezeltek, mint egy törékeny porcelánbabát. Én pedig elmondtam mi történt, persze a részleteket kihagyva. Baleset volt. Csupán baleset.

A világ szemében mindig a jó nevű ügyvéd özvegye maradtam. Ám soha többé nem mentem emberek közé. Magányosan, egy szoba falai közé zárva éltem le egészen hosszú életemet, örökké gyászolva jótevőmet, bátyámat, férjemet. Az egyetlen embert, aki valaha szeretett, és akit épp ezért a halálba kergettem. A halál lassan érkezett, váratva. Hagyta, hogy tudatosuljon, egy életen át egyedül voltam, így is távozom most innét. Magányosan, teli megbánással. De a megváltás végül elérkezett.

A regresszió következő állomásában találkoztam a belső gyógyítómmal, és a belső vezetőmmel is. Beléptem a titkok házába, ahol útmutatást kaptam a keresett problémámra. Az utazás elején azt szerettem volna tudni, miért okoz számomra gondot a testiség, miért nem tudok senki mellett feloldódni, és ha esélyem adódik egy párkapcsolatra, miért üldözöm el magam mellől. Úgy érzem, a válasz tisztán és nyíltan érkezett, és magyarázatot kaptam általa az ezen életemben felmerülő helyzetekre és problémákra is, amiket ennek tudatában már máshogyan szemlélek és az oldás óta a megoldásokat is sokkal hamarabb észre veszem és nem engedem, hogy a múlt befolyásolja jelen életemet.

K. Alexa Bp.

Napi bölcsesség

„Ne engedd, hogy olyan emberek mondják meg merre menj, akik még nem jártak semerre.”

Élménybeszámolók

Regresszió Katalinnal


2014 február 2.

Regresszió

 Azzal a problémával kerestem meg Évit, hogy miért is nem találom az utamat a mostani életben, és miért is vagyok döntésképtelen?

Bővebben...

Programok

ÁRKÁDIA SPIRITUÁLIS KÖR!

Minden hónap harmadik szerdáján szerettetel várunk egy baráti összejövetelre, ahol mindig egy-egy témáról beszélgetünk mélyebben, egy jó társaságban. A kör célja egyrészt, hogy vidám, pozitív emberek társaságában jól érezzük magunkat, töltődjünk, valamint az újabb és újabb témákban megértésekkel gazdagodjunk, hogy a hétköznapi életünket könnyebben és boldogabban éljük.

Részvételi szándékodat kérlek telefonon vagy emailben jelezd!

 

TANFOLYAMOK!

 

Minden tanfolyamra folyamatosan lehet jelentkezni telefonon vagy emailben.